Események

Események

12 esemény

Őrségi termelői piac - minden szombaton

Őriszentpéter


Az Őrségi Termelői Piac szombatonként újra várja a vásárlókat 7:00-12:00 között, Őriszentpéteren a református templom mögött, a focipálya mellett.

A termelői piac 2012 júliusában nyílt meg először. A kezdetek után egyre több árus és vásárló jelent meg a piacon és szépen kialakult egy termelői kör a nyár folyamán. Természetesen sok turista és
szerencsére a helyiek is gyorsan felfedezték a piacot és szívesen vásárolnak a termelőktől.

A helyi piac hangulata, a közvetlen és bizalmi kapcsolat árus és vevő között , kicsit visszavisz minket a régi világba. Most olyan időket élünk, mikor egyre jobban érdeklődünk az egészséges és természetes élelmiszerek és termékek iránt.
Vásárlás közben nem csak ezt kapjuk meg hanem barátságot, kedves szavakat, figyelmességet és humort.

Látogasson el a piacra és egy élménnyel gazdagabb lesz!


Hétvégi zenés est

Gotthard Therme Hotel & Conference


Péntek és szombat este zenés műsorral és ínycsiklandozó koktélkínálattal várjuk Vendégeinket!

Minden héten különböző stílusú zenés esttel kedveskedünk Vendégeinknek, legyen szó akár a lassú, romantikus hangulatról, vagy akár táncra perdítő, pörgős zeneválogatásról.

A vacsora után szeretettel várunk bárunkban egy tartalmas beszélgetésre a barátokkal, családdal, melyhez kellemes élőzene mellet koktélkínálatunk és borválogatásunk különlegességei biztosítják a hangulatot.

A kellemes hangulatot biztosítjuk, a többi rajtatok múlik!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!


Babaúszás - minden kedden és csütörtökön

Szentgotthárd Spa & Wellness


Sok szeretettel várjuk a kicsiket és szüleiket csoportos babúszás foglalkozáson a Szentgotthárd Spa & Wellness-ben!

Császár-Bartakovics Csaba, úszó sportoktató és kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó szakember várja a lelkes érdeklődőket minden héten két időpontban:

Kedd: 14:30-15:15 
Csütörtök: 10:00-10:45

A foglalkozás 3 hónapos kortól 3 éves korig látogatható, előzetes jelentkezést igényel. 
Bejelentkezés az alábbi elérhetőségen: +36 20 916 6161
Foglalkozás költsége: 2.300 HUF / fő / alkalom

A programváltozás jogát fenntartjuk!
Az oktatás az alábbi időpontokban fürdőkarbantartás miatt elmarad: 2024. április 8-11. 


Csoportos úszásoktatás - minden hétfőn, csütörtökön és pénteken

Szentgotthárd Spa & wellness


Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket csoportos úszásoktatáson a Szentgotthárd Spa & Wellness-ben!

Császár-Bartakovics Csaba, úszó sportoktató és kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó szakember várja a lelkes érdeklődőket minden héten négy időpontban:

Hétfő: 11:00-13:30
Csütörtök: 9:00-10:00 és 12:00-14:30
Péntek: 9:00-10:00

A foglalkozás 4 éves kortól 99+ éves korig látogatható, előzetes jelentkezést igényel. 
Bejelentkezés az alábbi elérhetőségen: +36 20 916 6161
Foglalkozás költsége: 3.000 HUF / fő / alkalom

A programváltozás jogát fenntartjuk!
Az oktatás az alábbi időpontokban fürdőkarbantartás miatt elmarad: 2024. április 8-11. 


Egyéni úszásoktatás - minden hétfőn, csütörtökön és pénteken

Szentgotthárd Spa & Wellness


Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket egyéni úszásoktatáson a Szentgotthárd Spa & Wellness-ben!

Császár-Bartakovics Csaba, úszó sportoktató és kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó szakember várja a lelkes érdeklődőket minden héten négy időpontban:

Hétfő: 11:00-13:30
Csütörtök: 9:00-10:00 és 12:00-14:30
Péntek: 9:00-10:00

Bejelentkezés az alábbi elérhetőségen: +36 20 916 6161
Foglalkozás költsége: 8.000 HUF / fő / alkalom ártól

A programváltozás jogát fenntartjuk!
Az oktatás az alábbi időpontokban fürdőkarbantartás miatt elmarad: 2024. április 8-11. 


Őrségi templomok útja - E-bike túra nyáron

Őriszentpéter


E-bike túra programleírása

A túra első állomása a Natura 2000 Látogatóközpont, ahol az őrségi élőhelyeket bemutató interaktív kiállításunk kiváló kiindulópontként szolgálhat az őrségi kirándulásnak. Bajánsenye irányába indulunk a gerencsérek földjére, Magyarszombatfára, ahol a Fazekasháznál az őrségre jellemző mesterség, a fazekasság legfőbb jellemzőivel ismerkedhetnek meg a résztvevők. Ezt követően Velemér felé vesszük az irányt, de kb. félúton rövid megállót tartunk a gödörházi haranglábnál, majd útnak indulva rövidesen a falfreskóiról nevezetes Szentháromság templomot tekintjük meg Veleméren. Energiával, élménnyel feltankolva indulunk tovább a következő településre, a Zala vármegyei Szentgyörgyvölgyre, ahol a kék fakazettás mennyezetű református templomot tekintjük meg. És itt még nincs vége a templomlátogatások sorának!  Magyarföldön egy bámulatos fatemplomot keresünk fel. Kerkáskápolnán és Bajánsenyén át érkezünk vissza Őriszentpéterre. Ha még valakinek nem lett volna elegendő a napközben megtekintett templomok sora, akkor Őriszentpéteren is áll egy szép középkori templom a Szent Péter apostol templom. 

Program

A túra nehézségi foka közepes, de az elektromos rásegítés nagymértékben „kisimítja” a dombokat! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.

Natura 2000 látogató központ (Őriszentpéter);
Fazekasház (Magyarszombatfa);
Szentháromság templom, „a fények temploma” (Velemér);
festett kazettás református templom (Szentgyörgyvölgy); fatemplom (Magyarföld)

Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.

Gyülekező: 09:10 – 09:25
Kerékpártúra indulása: 09:30
Várható érkezés: 16:00

Tervezett időpontok:

  • 2024.04.13.
  • 2024.05.12.
  • 2024.06.01.
  • 2024.07.10.
  • 2024.08.20.

Jelentkezés:
Légrádi Zoltán
+36 20 433 3907
iroda@turabirodalom.hu


Őrség, Vendvidék, „szlovén Toszkána” felfedezése - E-bike túra nyáron

Őriszentpéter


E-bike túra programleírása:

Az Őrség „fővárosából” indulunk, és érkezünk is vissza a túra végén. Áthaladunk, és megtekintjük Szalafő – talán a legarchaikusabb őrségi település – főbb nevezetességeit, búcsút intve a vadlovaknak és a bölényeknek, majd Magyarországnak is, a szomszédos Szlovéniába tekerünk át, ahol egy gyönyörű tavat tekintünk meg Hodos településen, és bevesszük a remek goričkoi dombokat, hogy megtaláljuk a „szlovén Toszkánát”!

Szlovéniából Orfaluba érkezve térünk vissza magyar földre, ahol megtekinthetjük a haranglábat, akár sajtot, mézet is kóstolhatunk… Vendvidéki kiruccanásunkat befejezve Farkasfa, Szalafő érintésével – telis-tele élményekkel! –  érkezünk vissza Őriszentpéterre.

Program:

A túra nehézségi foka közepes, egy-egy keményebb emelkedővel, lejtővel. De az elektromos rásegítés nagymértékben „kisimítja” a dombokat! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.

Őriszentpéter: Szent Péter apostol templom;
Szalafő: Őrségi Népi Műemlékegyüttes, bölények és vadlovak, Kömpe Szeme kilátó, Határkő park;
Hodos: Hodosi tó;
Orfalu: harangláb, Tarkabarka tanya, Vadvirág Méhes- és Gyógyító kert

Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.

Gyülekező: 09:10 – 09:25
Kerékpártúra indulása: 09:30
Várható érkezés: 16:00

Tervezett időpontok:

  • 2024.04.21.
  • 2024.05.04
  • 2024.06.25.
  • 2024.07.18.
  • 2024.08.15.

Jelentkezés:
Légrádi Zoltán
+36 20 433 3907
iroda@turabirodalom.hu


Varázslatos kelet Őrség - E-bike túra nyáron

Őrségi Nemzeti Park


E-bike túra programleírása:

A túra első állomása a Tourinform Őrség és a Natura 2000 Látogatóközpont (ha szeretnéd!), ahol az őrségi élőhelyeket bemutató interaktív kiállítása kiváló kiindulópontként szolgálhat az őrségi kirándulásnak.
A következő állomás Nagyrákoson, a tájháznál, majd a pankaszi szoknyás haranglábnál lesz. Még tekerünk egy kicsit, áthaladunk pár őrségi falun és Szőcére érkezünk, ahol megcsodáljuk a mindig bámulatos, és mindig más arcát mutató tőzegmohás láprétet. Visszafelé indulva Hegyhátszentjakabon a Vadása-tó irányába teszünk kitérőt, majd ellátogatunk egy tökmagolajütőbe Őrimagyarósdon, ahol az Őrségi Nemzeti Parki Termék védjegyes tökmagolaj is készül. A hazafelé vezető úton Ispánkot, mint a „világ közepének” is nevezett települést is útba ejtjük, mielőtt visszaérkeznénk kiindulópontunkra, Őriszentpéterre, az Őrség „fővárosába”.


Program
A túra nehézségi foka közepes, de az elektromos rásegítés nagymértékben „kisimítja” a dombokat! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.

Natura 2000 látogató központ (Őriszentpéter);
Nagyrákosi tájház;
Pankaszi harangláb;
Szőcei tőzegmohás láprét;
Vadása-tó;
Tökjó Porta Őrségi tökmagolajütés

Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.

Gyülekező: 09:10-09:25
Kerékpártúra indulása: 09:30
Várható érkezés: 16:00-17:00 között

Tervezett időpontok:

  • 2024.04.27.
  • 2024.05.18.
  • 2024.06.29.
  • 2024.07.05.
  • 2024.08.03.


Jelentkezés:
Légrádi Zoltán
+36 20 433 3907
iroda@turabirodalom.hu


Családi majális a Rába Vízitúra Központban - 2024.05.01.

Csákánydoroszló


Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága és a Kormorán Kenu Közhasznú Egyesület szeretettel várja az érdeklődőket Családi majális a Rába Vízitúra Központban.

Időpont: 2024.05.01.  9:00 - 17:00

Helyszín: Csákánydoroszló, Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont (a Rába-híd mellett)

Aktív programok
Vízitúra kezdőknek

Kombinált túra kezdők részére. 5 km.-es rövid víztúra 6 személyes, biztonságos raft hajókban, melyeket gyakorlott túravezetők irányítanak. A vízre szállást egy rövid, kb. 2 km-es könnyű gyaloglás előzi meg.
Kezdés: 9 órától 14 óráig
Táv: 2+5 km.

Vízitúra gyakorlott evezősöknek

Vízitúra Csörötnek-Csákánydoroszló szakaszon. Csak gyakorlott vízitúrázóknak ajánlják. Csatlakozni lehet saját eszközökkel is, illetve előregisztráció alapján korlátozott számban kenukat is biztosítanak a szervezők.
Kezdés: Indulás Csörötnekről 9 órakor. (Előregisztráció alapján korlátozott számban a transzfert is tudnak vállalni, így akik Csákánydoroszlón csatlakoznának, azokat reggel 8 órára várják a Kormorán Vízitúra Bázison.)
Táv: 22 km.

Kerékpártúra a Miród-forráshoz

Kerékpártúra Kemestaródfára, a Miród-forráshoz, amely egyben Mária-kegyhely is. Az útvonal Csákánydoroszló Körmendi utcán át keresztezzük a 8-as főútat, majd Kemestaródfára beérve a Csákányi utca és a Fő utca érintésével érkezünk meg a Miród-forráshoz. Pihenő után ugyanezen az útvonalon térnek vissza a Rába Vízitúra Központba. A túrára bárki becsatlakozhat saját kerékpárjával, illetve előregisztráció alapján korlátozott számban kerékpárokat is biztosítanak a szervezők.
Kezdés: 10:00
Táv: 11 km.

Gyalogtúra

Könnyű gyalogtúra Magyarbüksre, a Büksi rétre. A Büksi útig kisbuszokkal lehet utazni, a túra útvonala a vasúti átjáró után kezdődik.
Kezdés: 10 órakor a Vízi Vándor Látógatóközpont parkolójából. A túrán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Táv: 7 km.

További programok a nap folyamán

Délelőtt 9 órától termelői piac a Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont előtti területen.
Gyerekek kézműveskedhetnek, 10-12 óra és 13-15 óra közt két turnusban fazekas foglalkozáson vehetnek részt, illetve az Őrség világa természetismereti játékkal játszhatnak folyamatosan. Emellett a rendezvény ideje alatt a Rába világa kiállítás is látogatható. A legkisebbeket ugrálóvárral, arcfestéssel, csillám tetoválással is fogadják. A délután folyamán rendőrkutyás bemutatót is láthatnak az eseményen résztvevők.

Gasztro élmények

Az egész napos program nem működne gasztro élmények nélkül. A regisztrált látogatók, és a túrákon résztvevőket megvendégelik egy tál „Páci” gulyással és csákányi rétessel. Ezen kívül a látogatóközpont büféje is végig nyitva lesz.

Regisztráció

Regisztrálni a túrákra az info@kormorankenu.hu email címen lehet.

A programváltozás jogát fenntartjuk.


Vízitúra a Rábán - kedd, csütörtök, szombat, vasárnap

Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont


A csákánydoroszlói Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont kikötőjéből induló túrák a Rába egy csendes, nyugodt, de mégis kalandos és változatos szakaszát érintik, mely akár kezdők számára is könnyedén teljesíthető.

A vezetett vízitúrák a Rába vadregényes és gyönyörű szakaszán haladnak: a partmenti nyárfa ligetekben énekesmadarak dalolnak, a sekély vizekben szürkegém halászik, a víz felett a türkiz színű jégmadarak suhannak, a leszakadó partfalakon partifecskék és gyurgyalagok sürgölődnek. A túrán igazán eggyé válhatunk a természettel, élvezzük a víz hullámzását, a lágy, nyári szellőt és hallgathatjuk a minket körülvevő érintetlen természet hangjait.

A túrák májustól augusztus 31-ig minden héten kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap 10.00 és 14.00-kor indulnak.

- A csoportok biztonságos raft csónakokkal vágnak neki a Rába egy nyugodt, de annál szebb szakaszának. Mentőmellény és lapát is biztosított.
- A túrákat tapasztalt és szakképzett vízitúra vezetőkkel teljesítik a résztvevők.
- A túrák 7-70 éves korig bárkinek ajánlottak, akik szeretnek részt venni egy kalandos, izgalmas és aktív élménygyűjtésben. A csónakok hatszemélyesek, a vízitúrát vezető kormányoson kívül 5-en tudnak kényelmesen ülni egy csónakban.
 

Rövid túra - azoknak, akik csak belekóstolnának a vízitúrázás élményébe...
A túra időtartama: 
1,5 óra (a vízen töltött idő kb. 50 perc) Vízre szállás előtt egy rövid oktatást kap mindenki a vízen történő túrázáshoz, kikötés után pedig a résztvevőket a kezdőpontra szállítjuk.

A részvételi díj: 
8.000 Ft/fő (amelyet a helyszínen indulás előtt a Vízi Vándor Látogatóközpont pénztárában tud befizetni, akár Szép kártyával is!), mely tartalmazza a Rába csodálatos világa kiállítás megtekintését is.

Minimális létszám:
Egy-egy időpontban min. 3 fő jelentkezése esetén indítunk túrát.

Szükséges ruházat:
Hozzon magával váltócipőt, igény esetén fürdőruhát és törölközőt, de mindenképpen olyan öltözéket, ami könnyen tisztítható és kényelmes. Napsütés esetén pedig ivóvizet, naptejet és fejfedőt! 

 

Hosszú túra - azoknak, akik vállalják a kihívást...
A túra időtartama: 
4-5 óra - Vízre szállás előtt egy rövid oktatást kap mindenki a vízen történő túrázáshoz.

Táv: Rábagyarmat-Csákánydoroszló (találkozás Csákánydoroszlón a Vízi Vándor Természetvédemi Látogatóközpontnál, ahonnan autókkal szállítjuk át a résztvevőket Rábagyarmatra a túra kiindulópontjára, a túra végpontja pedig a Vízi Vándor Látogatóközpont kikötője)

A részvételi díj: 
10.000 Ft/fő (amelyet a helyszínen indulás előtt a Vízi Vándor Látogatóközpont pénztárában tud befizetni, akár Szép kártyával is!), mely tartalmazza a Rába csodálatos világa kiállítás megtekintését is.

Minimális létszám:
Egy-egy időpontban min. 4 fő jelentkezése esetén indítunk túrát.

Szükséges ruházat:
Hozzon magával váltócipőt, igény esetén fürdőruhát és törölközőt, de mindenképpen olyan öltözéket, ami könnyen tisztítható és kényelmes. Napsütés esetén pedig ivóvizet, naptejet és fejfedőt! 


Jelentkezés:
turisztika.orseg@gmail.com; +36-94/548-034

A programváltozás jogát fenntartjuk, mivel az időjárás, a vízszint, vagy esetlegesen a megnövekedett hordalék miatt a vízitúra veszélyessé válhat.


Kalandozás Pityeszerre - E-bike túra nyáron

Őriszentpéter


E-bike túra leírása

Őriszentpéterről, az Őrség „fővárosából” induló túránkon az Őrség egyik legemblematikusabb településére látogatunk el, amelynek nevezetességeit is felfedezzük természetesen.
Ellátogatunk a kihagyhatatlan pityerszeri látnivalókhoz, mint az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol valóban a múltban érezhetjük magunkat, de láthatunk a túra során európai bölényeket, eurázsiai vadlovakat is. Megismerjük a közelmúlt határőrizetével a magyar-szlovén határon, és ha a résztvevők kedvet éreznek ellátogatni Szlovéniába, a közeli Hodos településére, ahol egy gyönyörű tó is található, akkor arra is lehetőség lesz. Visszaérkezve Őriszentpéterre, a város nevezetességeit is sorra vesszük. Megtekintjük a középkori Szent Péter apostol templomot, illetve a Natura 2000 látogatóközpont gazdag tárlatával is megismerkedhet a túrázó.
A kisebb-nagyobb dombok által nyújtott, vagy okozott „nehézségeket” remek e-bike-jaink teszik könnyedebbé, élményekben gazdagabbá.

Program:

A túra nehézségi foka könnyű, bárkinek javasolt, aki tud kerékpározni! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.

Szalafő: Őrségi Népi Műemlékegyüttes, bölények és vadlovak, Kömpe Szeme kilátó, Határkő park; Hodos: Hodosi tó; Őriszentpéter: Szent Péter apostol templom, Natura 2000 látogatóközpont

Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.

Gyülekező: 09:10 – 09:25
Kerékpártúra indulása: 09:30
Várható érkezés: 13:00

Tervezett időpontok:

  • 2024.05.26.
  • 2024.06.08.
  • 2024.07.27.
  • 2024.08.08.

Jelentkezés:
Légrádi Zoltán
+36 20 433 3907
iroda@turabirodalom.hu


Fatemplom Fesztivál

Magyarföld


Egy kis falu nagyot álmodik ökumenikus templomot épít.

A fesztivál házigazdái: Rátóti Zoltán és Gryllus Dániel.

Július 12.:

  • 17:30 Bokros Trió és Borbély Mihály: "Viszi a víz"
  • 18:00 Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar
  • 19:00 Kiállításmegnyitó Gryllus Dániel úti fotóiból: "Ahogy a telefonom látta"
  • 19:30 Csík Zenekar
  • 21:30 Rátóti Zoltán és Mátyás István: Orgona és emberi hang

Július 13.:

  • 16:00 Sőregi Anna - vajdasági származású Junior Príma-díjas előadó koncertje
  • 17:30 Kaláka - koncert
  • 19:00 Ripoff Raskolnikov Band - americana stílusú koncert
  • 20:30 Vecsei H. Miklós és a QJÚB - előadás Csoóri Sándor és Radnóti Miklós életművéből
  • 22:00 Deepin' Flow - jazz koncert

Július 14.:

  • 10:30 Magyar Honvédség Légierő Zenekar - térzene
  • 11:00 Ökumenikus istentisztelet - a fesztivál zárónapján hagyományosan ökumenikus istentiszteletet
  • 13:00 Tíz példázat - zene: Gryllus Dániel, versek: Sumonyi Zoltán Jézus tanulságos, elgondolkodtató, provokatív történetei különleges zenei környezetben elevenednek meg.
  • 15:00 Lakatos Mónika és a Cigány hangok - koncert
  • 16:30 Szirtes Edina Mókus és a 4 Bones: Csontok és tánc - koncert
  • 17:30 Berecz András - előadás
  • 19:30 Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és a Tükrös együttes: Barátomhoz - koncertszínház Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján

Jegy- és bérletinformáció:
https://fatemplomfesztival.hu/jegyinformacio

A programváltozás jogát fenntartjuk.


Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevélhez való hozzájárulás elfogadása kötelező.
Az adatvédelem elfogadása kötelező.
A vezetéknév megadása kötelező.
A keresztnév megadása kötelező.
Kérjük adj meg érvényes e-mail címet.

* kötelező mező

10+10% Előnyári Ajánlat
Megéri előre hozni a nyaralást, most kiemelt kedvezménnyel várunk a megjelölt időszakban!