22 esemény
Őriszentpéter
Az Őrségi Termelői Piac szombatonként újra várja a vásárlókat 7:00-12:00 között, Őriszentpéteren a református templom mögött, a focipálya mellett.
A termelői piac 2012 júliusában nyílt meg először. A kezdetek után egyre több árus és vásárló jelent meg a piacon és szépen kialakult egy termelői kör a nyár folyamán. Természetesen sok turista és
szerencsére a helyiek is gyorsan felfedezték a piacot és szívesen vásárolnak a termelőktől.
A helyi piac hangulata, a közvetlen és bizalmi kapcsolat árus és vevő között , kicsit visszavisz minket a régi világba. Most olyan időket élünk, mikor egyre jobban érdeklődünk az egészséges és természetes élelmiszerek és termékek iránt.
Vásárlás közben nem csak ezt kapjuk meg hanem barátságot, kedves szavakat, figyelmességet és humort.
Látogasson el a piacra és egy élménnyel gazdagabb lesz!
Szentgotthárd Spa & Wellness
Sok szeretettel várjuk a kicsiket és szüleiket csoportos babúszás foglalkozáson a Szentgotthárd Spa & Wellness-ben!
Császár-Bartakovics Csaba, úszó sportoktató és kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó szakember várja a lelkes érdeklődőket minden héten két időpontban:
Kedd: 14:30-15:15
Csütörtök: 10:00-10:45
A foglalkozás 3 hónapos kortól 3 éves korig látogatható, előzetes jelentkezést igényel.
Bejelentkezés az alábbi elérhetőségen: +36 20 916 6161
Foglalkozás költsége: 2.300 HUF / fő / alkalom
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Ingyenes Női jógára várjuk kedves Vendégeinket minden szerdán 18:15-19:15 között, a szálloda -1-es szintjén.
Mi is az a Női jóga?
A női jóga órákon kifejezetten a női hormonrendszert támogató gyakorlatok végzése zajlik, amik a hatha jóga elemeire épülnek.
Amire számíthat:
A női jógát minden nőnek ajánljuk, de kifejezetten Önnek szól, ha:
Az órát Szukics Réka jógaoktató tartja. 7 éve él benne a jóga iránti szeretet, aminek gyakorlása során számos irányzattal ismerkedett meg. Oktatóként a Hatha-jóga irányzatot képviseli. Célja, hogy az órái által a gyakorló megtapasztalja mindazt amit a jóga adhat.
Maximum létszám: 5 fő.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a program előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezési határidő: az órát megelőző nap 16:00 óráig! A program csak megfelelő létszámú jelentkezés esetén kerül megrendezésre!
Jelentkezni a helyszínen a recepción, telefonon: +36 94 554 066, vagy e-mail-en: reservation@gotthardhotel.hu lehetséges.
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Gotthard Therme Hotel & Conference
Vegyen részt ingyenes kávékóstolónkon és ízlelje meg az Accent Signature kávét!
Ajánlatunk: Espresso tonic
Kinley tonic | Esspresso
Választható időpontok: minden hétfőn vagy csütörtökön 2 időpontban: 10:00-10:30 vagy 10:30-11:00
Létszám: max 15 fő / időpont
Helyszín: Lobby bár
A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Jelentkezésre a szálloda recepcióján van lehetőség, a programot megelőző nap 16 óráig!
A program változás jogát fenntartjuk!
Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.
A túra első állomása a Natura 2000 Látogatóközpont, ahol az őrségi élőhelyeket bemutató interaktív kiállításunk kiváló kiindulópontként szolgálhat az őrségi kirándulásnak. Bajánsenye irányába indulunk a gerencsérek földjére, Magyarszombatfára, ahol a Fazekasháznál az őrségre jellemző mesterség, a fazekasság legfőbb jellemzőivel ismerkedhetnek meg a résztvevők. Ezt követően Velemér felé vesszük az irányt, de kb. félúton rövid megállót tartunk a gödörházi haranglábnál, majd útnak indulva rövidesen a falfreskóiról nevezetes Szentháromság templomot tekintjük meg Veleméren. Energiával, élménnyel feltankolva indulunk tovább a következő településre, a Zala vármegyei Szentgyörgyvölgyre, ahol a kék fakazettás mennyezetű református templomot tekintjük meg. És itt még nincs vége a templomlátogatások sorának! Magyarföldön egy bámulatos fatemplomot keresünk fel. Kerkáskápolnán és Bajánsenyén át érkezünk vissza Őriszentpéterre. Ha még valakinek nem lett volna elegendő a napközben megtekintett templomok sora, akkor Őriszentpéteren is áll egy szép középkori templom a Szent Péter apostol templom.
Program
A túra nehézségi foka közepes, de az elektromos rásegítés nagymértékben „kisimítja” a dombokat! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.
Natura 2000 látogató központ (Őriszentpéter);
Fazekasház (Magyarszombatfa);
Szentháromság templom, „a fények temploma” (Velemér);
festett kazettás református templom (Szentgyörgyvölgy); fatemplom (Magyarföld)
Jelentkezés: itt
Őriszentpéter
E-bike túra programleírása:
Az Őrség „fővárosából” indulunk, és érkezünk is vissza a túra végén. Áthaladunk, és megtekintjük Szalafő – talán a legarchaikusabb őrségi település – főbb nevezetességeit, búcsút intve a vadlovaknak és a bölényeknek, majd Magyarországnak is, a szomszédos Szlovéniába tekerünk át, ahol egy gyönyörű tavat tekintünk meg Hodos településen, és bevesszük a remek goričkoi dombokat, hogy megtaláljuk a „szlovén Toszkánát”!
Szlovéniából Orfaluba érkezve térünk vissza magyar földre, ahol megtekinthetjük a haranglábat, akár sajtot, mézet is kóstolhatunk… Vendvidéki kiruccanásunkat befejezve Farkasfa, Szalafő érintésével – telis-tele élményekkel! – érkezünk vissza Őriszentpéterre.
Program:
A túra nehézségi foka közepes, egy-egy keményebb emelkedővel, lejtővel. De az elektromos rásegítés nagymértékben „kisimítja” a dombokat! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.
Őriszentpéter: Szent Péter apostol templom;
Szalafő: Őrségi Népi Műemlékegyüttes, bölények és vadlovak, Kömpe Szeme kilátó, Határkő park;
Hodos: Hodosi tó;
Orfalu: harangláb, Tarkabarka tanya, Vadvirág Méhes- és Gyógyító kert
Jelentkezés: itt
Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.
A túra első állomása a Tourinform Őrség és a Natura 2000 Látogatóközpont (ha szeretnéd!), ahol az őrségi élőhelyeket bemutató interaktív kiállítása kiváló kiindulópontként szolgálhat az őrségi kirándulásnak.
A következő állomás Nagyrákoson, a tájháznál, majd a pankaszi szoknyás haranglábnál lesz. Még tekerünk egy kicsit, áthaladunk pár őrségi falun és Szőcére érkezünk, ahol megcsodáljuk a mindig bámulatos, és mindig más arcát mutató tőzegmohás láprétet. Visszafelé indulva Hegyhátszentjakabon a Vadása-tó irányába teszünk kitérőt, majd ellátogatunk egy tökmagolajütőbe Őrimagyarósdon, ahol az Őrségi Nemzeti Parki Termék védjegyes tökmagolaj is készül. A hazafelé vezető úton Ispánkot, mint a „világ közepének” is nevezett települést is útba ejtjük, mielőtt visszaérkeznénk kiindulópontunkra, Őriszentpéterre, az Őrség „fővárosába”.
Program
A túra nehézségi foka közepes, de az elektromos rásegítés nagymértékben „kisimítja” a dombokat! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.
Natura 2000 látogató központ (Őriszentpéter);
Nagyrákosi tájház;
Pankaszi harangláb;
Szőcei tőzegmohás láprét;
Vadása-tó;
Tökjó Porta Őrségi tökmagolajütés
Jelentkezés: itt
Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.
Őriszentpéterről, az Őrség „fővárosából” induló túránkon az Őrség egyik legemblematikusabb településére látogatunk el, amelynek nevezetességeit is felfedezzük természetesen.
Ellátogatunk a kihagyhatatlan pityerszeri látnivalókhoz, mint az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol valóban a múltban érezhetjük magunkat, de láthatunk a túra során európai bölényeket, eurázsiai vadlovakat is. Megismerjük a közelmúlt határőrizetével a magyar-szlovén határon, és ha a résztvevők kedvet éreznek ellátogatni Szlovéniába, a közeli Hodos településére, ahol egy gyönyörű tó is található, akkor arra is lehetőség lesz. Visszaérkezve Őriszentpéterre, a város nevezetességeit is sorra vesszük. Megtekintjük a középkori Szent Péter apostol templomot, illetve a Natura 2000 látogatóközpont gazdag tárlatával is megismerkedhet a túrázó.
A kisebb-nagyobb dombok által nyújtott , vagy okozott „nehézségeket” remek e-bike-jaink teszik könnyedebbé, élményekben gazdagabbá.
Program
A túra nehézségi foka könnyű, bárkinek javasolt, aki tud kerékpározni! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.
Szalafő: Őrségi Népi Műemlékegyüttes, bölények és vadlovak, Kömpe Szeme kilátó, Határkő park; Hodos: Hodosi tó; Őriszentpéter: Szent Péter apostol templom, Natura 2000 látogatóköz
Jelentkezni: itt
Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.
Szereted az Őrséget? És tudtad, hogy nem is oly messzire trópusi hangulatban is részed lehet? Ha szeretnél kerékpárral érkezni a „trópusokra”, akkor tarts velünk ezen túránk alkalmával!
A túra során az Őrség „fővárosából”, központjából indulunk útnak a csendes, szépséges Magyarszombatfa irányába, melyet a gerencsérek földjének is nevezünk. Itt él és tevékenykedik napjainkban is a legtöbb őrségi fazekas.
Utunk során megtekintjük a gödörházi haranglábat, illetve Veleméren is lehetőség lesz a „fények templomának” is nevezett Szentháromság templom külső, akár belső megtekintésére is. Itt még nem ér véget a templomok sora, hiszen Szentgyörgyvölgyön is megszemléljük a festett kazettás református templomot, ami szintén csodás műalkotás.
Nemesnép a következő település, melynek nevezetességeit sorra vesszük, és ezt követően délre indulunk. Szlovéniába érkezünk, ahol a célpontunk természetesen a trópusok lesznek, melyet Dobronakon fogunk megtalálni!
Itt lehetőség lesz megtekinteni a trópusi kertet, a csodás orchideákat, majd ezt követően finom ételeket kóstolni a Bakonaki tó mellett. Szlovéniában is bámulatos helyeken vezet az útvonal, érdemes lesz velünk tartani…
Program
A túra nehézségi foka közepes – nehéz, több keményebb emelkedővel, lejtővel, illetve a távolság miatt. Az elektromos rásegítés nagymértékben „kisimítja” a dombokat!
A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.
Magyarszombatfa: Fazekasház, az őrségi fazekasok;
Velemér: Szent Vencel templom, avagy a „fények temploma”; Szentgyörgyvölgy: festett kazettás mennyezetű református templom;
Dobrovnik: Ocean orchidea és trópusi kert, Bakonaki tó
Jelentkezés: Itt
Gotthard Therme Hotel & Conference
Péntek és szombat este zenés műsorral és ínycsiklandozó koktélkínálattal várjuk Vendégeinket!
Minden héten különböző stílusú zenés esttel kedveskedünk Vendégeinknek, legyen szó akár a lassú, romantikus hangulatról, vagy akár táncra perdítő, pörgős zeneválogatásról.
A vacsora után szeretettel várunk bárunkban egy tartalmas beszélgetésre a barátokkal, családdal, melyhez kellemes élőzene mellet koktélkínálatunk és borválogatásunk különlegességei biztosítják a hangulatot.
A kellemes hangulatot biztosítjuk, a többi rajtatok múlik!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Gotthard Therme Hotel & Conference
A legalább 4 éjszakás csomagot foglaló Vendégeinknek az ár tartalmaz egy 3 tételes borkóstolót, melyen a ház borait ízlelhetik meg.
Ne csüggedjen, ha rövidebb időt tud szállodánkban tölteni, 2.990 HUF /fő felár ellenében csatlakozhat a programunkhoz.
A ház borai:
Időpont: kedden vagy pénteken 17:30-18:00.
Létszám: max 15 fő/ időpont
Helyszín: Lobby bár
A program előzetes regisztrációhoz kötött!
Jelentkezésre a szálloda recepcióján van lehetőség, a programot megelőző nap 16 óráig!
A program változás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy 2025. június 19-től a Szentgotthárd Spa & Wellness strandja is várja a vendégeket!
Szentgotthárd
Családi- és gyermekanimáció programok
Június 21. Szombat
Június 22. Vasárnap
Június 23. Hétfő
Június 24. Kedd
Június 25. Szerda
Június 26. Csütörtök
A programok a -1. szinten, illetve a szálloda kertjében kapnak helyet.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a programokon való részvétel saját felelősségre történik! A programokon keletkezett esetleges károkért, balesetért, sérülésért, elveszett és megrongálódott tárgyakért az animátorok nem vállalnak felelősséget. Az 5 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetnek részt! Köszönjük a megértést!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Őriszentpéter
Szeretnénk kedves vendégeink figyelmébe ajánlani a XLII. Őrségi Vásárt, mely 2025. június 27 -29. között kerül megrendezésre Őriszentpéteren.
XLIII. ŐRSÉGI VÁSÁR VÉGLEGES PROGRAMJA
16.30 Kapornaki Találkozó
Téma: Gyógynövények és a házi gyógynövénypatika. Helyszín: Kapornak (Krplivnik) Szlovénia Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény (Tájház)
17.00 Kiállítás megnyitó Pankaszon
Helyszín: Közösségi színtér Pankasz
Nemzeti Művelődési Intézet ,,A Szakkör" programja keretén belül indított makramé középhaladó szakkörön készült alkotásokból. A kiállítást megnyitja Éles Krisztina a Nemzeti Művelődési Intézet módszertani központ vezetője.
A pankaszi kovács és a varázsvas titka – közösségi mese és a település meseíró közösségének bemutatkozása.
Az országos közösségépítő programot ismerteti: Rigó Ernő a Nemzeti Művelődési Intézet Vas vármegyei igazgatója
Közreműködnek: a Galaxy Akrobatikus Rock&Roll Club táncosai: Kóródi Emili és Polyák Lili
A kiállítás megtekinthető a vásár ideje alatt szombat és vasárnap 8.00 -11.00 között.
17.30 Kiállítás megnyitó Felsőjánosfán
Helyszín: Felsőjánosfa, Kultúrház
Őrségi Meseházak, kézzel készített egyedi meseházikók és festmények
18.00 Kiállítás megnyitó Bajánsenyén
Helyszín: Bajánsenye, Művelődési Ház
A kiállítás keretében bemutatásra kerülnek Cseke János fazekas munkái és Németh Izabella gimnazista festményei, rajzai
A kiállítás megtekinthető a vásár ideje alatt szombat és vasárnap 9.00 - 17.00, valamint a megnyitót követően 2 hétig a Művelődési Ház nyitvatartási idejében.
18.30 ILLEM, KELLEM, SZELLEM, JELLEM
Társalkodó előadás
Előadók: Török Károlyné Miszori Marianna és Török Károly, a Szeparé Őrségi Művészeti Szalon RETRO – és HAGYOMÁNY központ vezetői
Helyszín: Őrimagyarósd, Közösségi Ház
8.00–10.00: 26. Őrség – Gorickó gyalogtúrák
A hagyományos magyar – szlovén természetjáró túra célja ismerkedni az Őrség és a Muravidék természeti szépségeivel és egyben találkozni a határon túli magyarság képviselőivel.
Indulás és a cél helyszíne: Szalafő, Olcsai – Kiss Zoltán Faluház
25 km-es túra, szint 400 m, szintidő: 7 óra, nevezési díj: 1500 Ft/fő,
12 km -es túra, szint 140 m, szintidő: 4 óra, nevezési díj: 1000 Ft/fő
Info.: Sztancsik György 06 20/9118719, Pálmai Vencel 06 20/2335093
9.00
Kirakodóvásár Őriszentpéter központjában
Őrségi termelői piac a sportöltöző alatti téren
A XLIII. Őrségi Vásár ünnepélyes megnyitója
Az őrségi települések polgármesterei, illetve a meghívott vendégek jelenlétében a vásárt megnyitja: Dr. Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatója
Helyszín: Vásári Nagyszínpad Őriszentpéter
9.30 Kiállítás megnyitók a Szikszay Edit Művelődési Házban
Az intézmény nagytermében két kiállítás nyílik:
Őrségi Íz-Lélek
A vidéki vendéglátás múltja és jelene
A kiállítást megnyitja: Török Károlyné Miszori Marianna kulturális mediátor, tanár, néprajzi gyűjtő, a Szeparé Őrségi Művészeti Szalon művészeti vezetője
Lélekút (képzőművészeti kiállítás)
Alkotó: Bischofné Hesinger Katalin BIHEKA
A kiállítást megnyitja: Dr. Csider Sándor ny. főiskolai docens, költő
Közreműködik: az Őrségi Baráti Kar
10.00 – 18.00 Játékos ismerkedés az Őrségi Nemzeti Park természeti értékeivel
Őshonos háziállatok bemutatója
Helyszín: az őriszentpéteri játszótér melletti liget
Kulturális és szórakoztató programok Őriszentpéteren: Vásári Nagyszínpad
11.00 Panna – bál Együttes interaktív gyermek koncert, óriás buborékjátszótér
14.00 Pyroduett – népszerű filmslágerek Papp Piroska és Virág Kristóf előadásában
15.00 Matyi és a Hegedűs
17.00 Alszer 12 zenekar – „Zene nélkül mit érek én” Élő zenekaros táncdalműsor a 60-as, 70-es évek dalaival.
19.00 DÁNIELFY koncert
Kisszínpad a Gesztenyefa árnyékában (Művelődési Ház udvarán)
16.00 Lufi Együttes gyerekműsora
18.00 Vidám színpadi jelenetek őrségi színjátszó csoportok közreműködésében
9.00 Kirakodóvásár Őriszentpéter központjában
9.00 Őrségi Termelői Piac a sportöltöző alatti téren
10.00 – 18-00 Játékos ismerkedés az Őrségi Nemzeti Park természeti értékeivel
Őshonos háziállatok bemutatója
Helyszín: az őriszentpéteri játszótér alatti liget
Kulturális és szórakoztató programok Őriszentpéteren: Vásári Nagyszínpad
9.30 Zenés Istentisztelet
11.30 Kalap Jakab gyermekkoncert
13.00 Lábas Pajtások, az Őrség Néptáncegyüttesének előadása
13.30 Kerka Táncegyüttes
15.00 Dupla Kávé
19.00 KÉK és NARANCSSÁRGA Produkció (REPUBLIC 1990-2013) élő zenekari koncert
Kisszínpad a Gesztenyefa árnyékában (Művelődési Ház udvarán)
16.00 Gyermekműsor a Kalimpa Színház és Zenekar közreműködésében
17.00 RETRO válogatás a 70-es, 80-as évek dalaiból
Közreműködik: Bódis Bettina
18.00 A Stand – up Budapest bemutatja: Börcsök Bálint, Sipos Orsi és TÖRÖK ÁDÁM
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Gotthard Therme Hotel & Conference
Családi- és gyermekanimáció programok
Június 27. Péntek
Június 28. Szombat
Június 30. Hétfő
Július 01. Kedd
Július 02. Szerda
Július 03. Csütörtök
Július 04. Péntek
Július 05. Szombat
A programok a -1. szinten, illetve a szálloda kertjében kapnak helyet.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a programokon való részvétel saját felelősségre történik! A programokon keletkezett esetleges károkért, balesetért, sérülésért, elveszett és megrongálódott tárgyakért az animátorok nem vállalnak felelősséget. Az 5 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetnek részt! Köszönjük a megértést!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Családi- és gyermekanimáció programok
Július 7. Hétfő
Július 8. Kedd
Július 9. Szerda
Július 10. Csütörtök
Július 11. Péntek
Július 12. Szombat
A programok a -1. szinten, illetve a szálloda kertjében kapnak helyet.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a programokon való részvétel saját felelősségre történik! A programokon keletkezett esetleges károkért, balesetért, sérülésért, elveszett és megrongálódott tárgyakért az animátorok nem vállalnak felelősséget. Az 5 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetnek részt! Köszönjük a megértést!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Családi- és gyermekanimáció programok
Július 14. Hétfő
Július 15. Kedd
Július 16. Szerda
Július 17. Csütörtök
Július 18. Péntek
Július 19. Szombat
A programok a -1. szinten, illetve a szálloda kertjében kapnak helyet.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a programokon való részvétel saját felelősségre történik! A programokon keletkezett esetleges károkért, balesetért, sérülésért, elveszett és megrongálódott tárgyakért az animátorok nem vállalnak felelősséget. Az 5 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetnek részt! Köszönjük a megértést!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Családi- és gyermekanimáció programok
Július 21. Hétfő
Július 22. Kedd
Július 23. Szerda
Július 24. Csütörtök
Július 25. Péntek
Július 26. Szombat
A programok a -1. szinten, illetve a szálloda kertjében kapnak helyet.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a programokon való részvétel saját felelősségre történik! A programokon keletkezett esetleges károkért, balesetért, sérülésért, elveszett és megrongálódott tárgyakért az animátorok nem vállalnak felelősséget. Az 5 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetnek részt! Köszönjük a megértést!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Családi- és gyermekanimáció programok
Július 28. Hétfő
Július 29. Kedd
Július 30. Szerda
Július 31. Csütörtök
Augusztus 1. Péntek
Augusztus 2. Szombat
A programok a -1. szinten, illetve a szálloda kertjében kapnak helyet.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a programokon való részvétel saját felelősségre történik! A programokon keletkezett esetleges károkért, balesetért, sérülésért, elveszett és megrongálódott tárgyakért az animátorok nem vállalnak felelősséget. Az 5 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetnek részt! Köszönjük a megértést!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Családi- és gyermekanimáció programok
Augusztus 4. Hétfő
Augusztus 5. Kedd
Augusztus 6. Szerda
Augusztus 7. Csütörtök
Augusztus 8. Péntek
Augusztus 9. Szombat
A programok a -1. szinten, illetve a szálloda kertjében kapnak helyet.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a programokon való részvétel saját felelősségre történik! A programokon keletkezett esetleges károkért, balesetért, sérülésért, elveszett és megrongálódott tárgyakért az animátorok nem vállalnak felelősséget. Az 5 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetnek részt! Köszönjük a megértést!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Családi- és gyermekanimáció programok
Augusztus 11. Hétfő
Augusztus 12. Kedd
Augusztus 13. Szerda
Augusztus 14. Csütörtök
Augusztus 15. Péntek
Augusztus 16. Szombat
A programok a -1. szinten, illetve a szálloda kertjében kapnak helyet.
Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a programokon való részvétel saját felelősségre történik! A programokon keletkezett esetleges károkért, balesetért, sérülésért, elveszett és megrongálódott tárgyakért az animátorok nem vállalnak felelősséget. Az 5 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetnek részt! Köszönjük a megértést!
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd
Családi- és gyermekanimáció programok
Augusztus 18. Hétfő
Augusztus 19. Kedd
Augusztus 20. Szerda
Augusztus 21. Csütörtök
Augusztus 22. Péntek
Augusztus 23. Szombat