18 esemény
Őriszentpéter
Az Őrségi Termelői Piac szombatonként újra várja a vásárlókat 7:00-12:00 között, Őriszentpéteren a református templom mögött, a focipálya mellett.
A termelői piac 2012 júliusában nyílt meg először. A kezdetek után egyre több árus és vásárló jelent meg a piacon és szépen kialakult egy termelői kör a nyár folyamán. Természetesen sok turista és
szerencsére a helyiek is gyorsan felfedezték a piacot és szívesen vásárolnak a termelőktől.
A helyi piac hangulata, a közvetlen és bizalmi kapcsolat árus és vevő között , kicsit visszavisz minket a régi világba. Most olyan időket élünk, mikor egyre jobban érdeklődünk az egészséges és természetes élelmiszerek és termékek iránt.
Vásárlás közben nem csak ezt kapjuk meg hanem barátságot, kedves szavakat, figyelmességet és humort.
Látogasson el a piacra és egy élménnyel gazdagabb lesz!
Harmatfű Erdei Iskola; 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a.
A túra első állomása a Tourinform Őrség és a Natura 2000 Látogatóközpont (ha szeretnéd!), ahol az őrségi élőhelyeket bemutató interaktív kiállítása kiváló kiindulópontként szolgálhat az őrségi kirándulásnak.
A következő állomás Nagyrákoson, a tájháznál, majd a pankaszi szoknyás haranglábnál lesz. Még tekerünk egy kicsit, áthaladunk pár őrségi falun és Szőcére érkezünk, ahol megcsodáljuk a mindig bámulatos, és mindig más arcát mutató tőzegmohás láprétet. Visszafelé indulva Hegyhátszentjakabon a Vadása-tó irányába teszünk kitérőt, majd ellátogatunk egy tökmagolajütőbe Őrimagyarósdon, ahol az Őrségi Nemzeti Parki Termék védjegyes tökmagolaj is készül. A hazafelé vezető úton Ispánkot, mint a „világ közepének” is nevezett települést is útba ejtjük, mielőtt visszaérkeznénk kiindulópontunkra, Őriszentpéterre, az Őrség „fővárosába”.
Program
A túra nehézségi foka közepes, de az elektromos rásegítés nagymértékben „kisimítja” a dombokat! A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva az út során.
Natura 2000 látogató központ (Őriszentpéter);
Nagyrákosi tájház;
Pankaszi harangláb;
Szőcei tőzegmohás láprét;
Vadása-tó;
Tökjó Porta Őrségi tökmagolajütés
Jelentkezés: itt
Gotthard Therme Hotel & Conference
Minden péntek este zenés műsorral és ínycsiklandozó koktélkínálattal várjuk Vendégeinket!
Minden héten különböző stílusú zenés esttel kedveskedünk Vendégeinknek, legyen szó akár a lassú, romantikus hangulatról, vagy akár táncra perdítő, pörgős zeneválogatásról.
A vacsora után szeretettel várunk bárunkban egy tartalmas beszélgetésre a barátokkal, családdal, melyhez kellemes élőzene mellet koktélkínálatunk és borválogatásunk különlegességei biztosítják a hangulatot.
A kellemes hangulatot biztosítjuk, a többi rajtatok múlik!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Gotthard Therme Hotel & Conference
A legalább 4 éjszakás csomagot foglaló Vendégeinknek az ár tartalmaz egy 3 tételes borkóstolót, melyen a ház borait ízlelhetik meg.
Ne csüggedjen, ha rövidebb időt tud szállodánkban tölteni, 2.990 HUF /fő felár ellenében csatlakozhat a programunkhoz.
A ház borai:
Időpont: kedden vagy pénteken 17:30-18:00.
Létszám: max 15 fő/ időpont
Helyszín: Lobby bár
A program előzetes regisztrációhoz kötött!
Jelentkezésre a szálloda recepcióján van lehetőség, a programot megelőző nap 16 óráig!
A program változás jogát fenntartjuk!
Csákányi László Filmszínház
Rózsák háborúja
szinkronizált angol-amerikai vígjáték, dráma – 2D
szeptember 5. 19:00
szeptember 7. 18:00
korhatár: 16
vetítési hossz: 106 perc
Csupasz pisztoly
szinkronizált amerikai akció-vígjáték – 2D
szeptember 6. 17:00
korhatár: 16
vetítési hossz: 85 perc
Senki 2.
szinkronizált amerikai akciófilm – 2D
szeptember 6. 19:00
szeptember 14. 18:00
korhatár: 18
vetítési hossz: 89 perc
Rosszfiúk 2.
szinkronizált amerikai családi animációs film – 2D
szeptember 7. 16:00
szeptember 13. 17:00
korhatár: 12
vetítési hossz: 104 perc
F1 – A film
szinkronizált amerikai film – 2D
szeptember 8. 19:00
korhatár: 12
vetítési hossz: 155 perc
Páratlan párosok
szinkronizált amerikai vígjáték – 2D
szeptember 12. 19:00
korhatár: 16
vetítési hossz: 105 perc
Fegyverek
szinkronizált amerikai horrorfilm – 2D
szeptember 13. 19:00
korhatár: 18
vetítési hossz: 129 perc
Már megint nem férek a bőrödbe
szinkronizált amerikai vígjáték – 2D
szeptember 14. 16:00
korhatár: 12
vetítési hossz: 111 perc
További információk és online helyfoglalás: www.csakanyimozi.hu
HA MOZI, AKKOR SZENTGOTTHÁRD, ÉS TÖBB, MINT FILMSZÍNHÁZ!
Szentgotthárd Spa & wellness
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket csoportos úszásoktatáson a Szentgotthárd Spa & Wellness-ben!
Császár-Bartakovics Csaba, úszó sportoktató és kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó szakember várja a lelkes érdeklődőket minden héten négy időpontban:
Hétfő: 11:00-13:30
Csütörtök: 9:00-10:00 és 12:00-14:30
Péntek: 9:00-10:00
A foglalkozás 4 éves kortól 99+ éves korig látogatható, előzetes jelentkezést igényel.
Bejelentkezés az alábbi elérhetőségen: +36 20 916 6161
Foglalkozás költsége: 3.500 HUF / fő / alkalom
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd Spa & Wellness
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket egyéni úszásoktatáson a Szentgotthárd Spa & Wellness-ben!
Császár-Bartakovics Csaba, úszó sportoktató és kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó szakember várja a lelkes érdeklődőket minden héten négy időpontban:
Hétfő: 11:00-13:30
Csütörtök: 9:00-10:00 és 12:00-14:30
Péntek: 9:00-10:00
Bejelentkezés az alábbi elérhetőségen: +36 20 916 6161
Foglalkozás költsége: 10.000 HUF / fő / alkalom ártól
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Szentgotthárd Spa & Wellness
Sok szeretettel várjuk a kicsiket és szüleiket csoportos babúszás foglalkozáson a Szentgotthárd Spa & Wellness-ben!
Császár-Bartakovics Csaba, úszó sportoktató és kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó szakember várja a lelkes érdeklődőket minden héten csütörtök: 10:00-10:45.
A foglalkozás 3 hónapos kortól 3 éves korig látogatható, előzetes jelentkezést igényel.
Bejelentkezés az alábbi elérhetőségen: +36 20 916 6161
Foglalkozás költsége: 2.500 HUF / fő / alkalom
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Őriszentpéter
Sok szeretettel ajánljuk figyelmükbe az immár 21. alkalommal megrendezésre kerülő Őrségi Tökfesztivált 2025.09.19-21. között.
Őrségi vendégszeretet programokkal, ételekkel, italokkal...
2025. szeptember 19. péntek
Nagyrákos
2025. szeptember 20. szombat
Őriszentpéter
A rendezvényhelyszín belépőjegy megvásárlásával látogatható, a parkolás ingyenes.
Jegyár: felnőtt: 2000 Ft/fő/nap, diák, nyugdíjas: 1500 Ft/fő/nap, 6 éves kor alatt ingyenes.
Kulturális és szórakoztató programok a szabadtéri színpadon
Programok a Szikszay Edit Művelődési Ház udvarán
Kísérő programok
Szalafő – Őrségi Népi Műemlékegyüttes
A rendezvényhelyszín belépőjegy megvásárlásával látogatható, a parkolás ingyenes.
Jegyár: felnőtt: 1500 Ft/fő/nap, diák, nyugdíjas: 1000 Ft /fő/nap, óvodás: 200 Ft/fő/nap, 3 éves kor alatt ingyenes.
Színpadi programok
Kézműves udvar
Gasztro udvar
Túrák, kísérő programok
Nagyrákos
Magyarszombatfa
A rendezvény helyszíne: Fazekasház (rossz idő esetén a Lábas Pajta)
A belépés ingyenes
2024. szeptember 21. vasárnap
Őriszentpéter
A rendezvényhelyszín belépőjegy megvásárlásával látogatható.
Jegyár: felnőtt: 2000 Ft/fő/nap, diák, nyugdíjas: 1500 Ft/fő/nap, 6 éves kor alatt ingyenes.
Kulturális és szórakoztató programok a szabadtéri színpadon
Programok a Szikszay Edit Művelődési Ház udvarán
Kísérő programok
Magyarszombatfa
A rendezvény helyszíne: Fazekasház (rossz idő esetén a Lábas Pajta)
A belépés ingyenes
Szalafő
Nagyrákos
Közérdekű információk
Szeptember 21–én szombaton Őriszentpéter és Szalafő között ingyenes Tökjárat közlekedik
Tourinform Őrség
A programváltozás jogát fentartjuk!
Gotthard Therme Hotel & Conference
Részletes programok hamarossan!
Gotthard Therme Hotel & Conference
Kaland, nevetés és varázslat vár minden kis felfedezőre a Móka Palotában! Egy különleges interaktív gyerekműsor, ahol a kicsik nemcsak nézők, hanem a történet aktív részesei is lehetnek! Vidám, zenés kalandok, játékos feladatok és interaktív szereplés és izgalmas mesevilágot, ahol a gyerekek is hősökké válhatnak.
Szentgotthárd Spa & Wellness
Szeretnénk tájékoztatni, hogy 2025. október 26. vasárnap 19:00 órától október 28. kedd 14:00 óráig a Szentgotthárd Spa & Wellness fürdőben féléves takarítási és karbantartási munkálatok miatt az úszómedence és a tanmedence nem üzemel.
A további medencék és szolgáltatások:
ZAVARTALANUL ÜZEMELNEK.
Megértésüket előre is köszönjük!
Gotthard Therme Hotel & Conference
Az őszi szüneti programok keretén belül sok szeretettel várjuk a Mesekuckóban a gyerekeket és szüleiket közös meseolvasásra és interaktív beszélgetésre.
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Gotthard Therme Hotel & Conference
Szeretnénk kedves Vendégeink figyelmébe ajánlani az Őrségi Nemzeti Park közreműködésével az Őrség világa óriás családi társasjátékot kicsiknek és nagyoknak, 2025.október 28-án 10:00-11:00.
Szeretnék megismerni az őrségi tájat, élőhelyeket és a hozzá kapcsolódó élőlényeket?
Akkor Önöknek szól ez a program. A különböző élőhely kártyák segítségével egy Őrségi tájat hozzunk létre közösen.
Ezután közös feladatunk lesz benépesíteni e csodás tájat megannyi lepkével, madárral, emlőssel.
A legvégén azt is megtudhatják mit tehetnek a természet védelméért.
A program változás jogát fenntartjuk.
Gotthard Therme Hotel & Conference
Egy igazán különleges és érdekes ismeretterjesztő programot ajánlunk a figyelmükbe.
Fiedler Rita gomba-szakellenőr interaktív ismeretterjesztő előadást tart családoknak. Különböző gombafajtákat tekinthetnek meg, játékos feladatokon keresztül ismerhetnek meg különleges fajtákat.
A programváltozás jogát fenntartjuk.
Gotthard Therme Hotel & Conference
Készülj velünk egy felejthetetlen Halloween-i bulira.
Profi arcfestőnk színes és kreatív mintákkal varázsolnak mosolyt a gyerekek arcára. Válassz a csodás minták közül, és éld át a játék örömét egy teljesen új szerepben!
Szentgotthárd Spa & Wellness
Szeretnénk tájékoztatni, hogy 2025. november 02. vasárnaptól november 04. kedd 20:00 óráig a Szentgotthárd Spa & Wellness fürdőben féléves takarítási és karbantartási munkálatok miatt a teljes élménytér (élménymedence, gyermekpancsoló, csúszdák) nem üzemel.
A további medencék és szolgáltatások:
ZAVARTALANUL ÜZEMELNEK.
Megértésüket előre is köszönjük!
Szentgotthárd Spa & Wellness
Szeretnénk tájékoztatni, hogy 2025. november 09. vasárnap 17:00 órától november 10. hétfő 20:00 óráig a Szentgotthárd Spa & Wellness fürdőben féléves takarítási és karbantartási munkálatok miatt a beltéri pihenőmedence nem üzemel.
A további medencék és szolgáltatások:
ZAVARTALANUL ÜZEMELNEK.
Megértésüket előre is köszönjük!