Szentgotthárd Magyarország délnyugati csücskében, az Őrség kapujában fekszik, a Rába és a Lapincs folyó összefolyásánál. A Vendvidék központjaként Vas vármegye legdinamikusabban fejlődő települése. A lakosság nagyrésze magyar, de jelentős számban élnek itt szlovének és németajkúak is.
A várost III. Béla király alapította, aki 1183-ban a ciszterci rendnek adományozott itt jelentős birtokot. A francia szerzetesek felépítették apátságukat, amelyet Szent Gotthárd oltalmába ajánlottak. A majorságok kialakításával bekapcsolták a területet az ország vérkeringésébe. 1391-től világi kegyurak vették át az apátság irányítását, 1526 után megrősítették a monostor épületét, de a szerztesi élet visszaszorult, majd 1556-ban meg is szűnt.
A Bocskai-felkelés idején, 1605-ben az Árpád-kori templomot az osztrákok felrobbantatták, az épület megsemmisült, romjai ma a Színház épületében és a romterületen láthatók.
Az 1664-es szentgotthárdi csata nemcsak az ország, de egész Európa politkájára hatással volt. Itt aratott először jelentős győzelmet keresztény sereg mezei csatában a törökök felett. Raimondo Montecuccoli császári tábornok vezetésével 1664. augusztus 1-jén a Rábánál megállították a Bécs felé vonuló török sereget. A vasvári béke sajnos nem használta ki a győzelem adta lehetőségeket.
A mai barokk templom és kolostor 1740 és 1779 között épült, a Bécs melletti Heiligenkreuz ciszterci apátjai kzdeményezésére.
1873-ban, a Graz felé vezető vasútvonal elkészülte után megindult Szentgotthárd iparosodása. Gyors összeköttetésbe került a fejlettebb stájer tartományokkal és a Kisalfölddel, ami felgyorsította a gazdasági és társadalmi fejlődést az 1800-as évek végén. Sorra nyíltak gyárak és üzemek - játékgyár, dohánygyár, óragyár, selyemszövőgyár, kaszagyár -, miközben oktatási és egészségügyi intézmények, valamint civil szervezetek is megerősödtek. A XX. század első évtizedeire Szentgotthárd pezsgő kisvárossá vált, Vas vármegye egyik legfejlettebb ipari központjává.
A fejlődés egyik motorja Széll Kálmán volt, aki előbb a térség országgyűlési képviselőjeként, majd miniszterként és miniszterelnökként támogatta a helyi terveket.
A város aranykora az első világháborút követő trianoni békeszerződés után ért véget, amikor vonzáskörzetének nagy része külföldre került. A két világháború között stagnált, a szocializmus első évtizedeiben pedig visszaesett a fejlődés. Ekkor nem fejlesztették a települést, intézményeit fokozatosan áthelyezték.
Élénkülés csak az 1980-as évektől indult meg. A monostoralapítás 800. évfordulóján, 1983-ban városi rangot kapott Szentgotthárd. A rendszerváltás hozta meg az igazi fordulatot: a város újraépítette évtizedeken át mesterségesen elvágott kapcsolatait. Először a kultúra és a sport területén értek el sikereket, majd ez a gazdasági eredményekben is megmutatkozott. Szentgotthárd kedvező földrajzi helyzete és magas szintű ipari kultúrája vonzotta a külföldi befektetőket.
